Hálaadás és Isten kegyelme

A legtöbben közülünk úgy gondolunk az imádkozásra, mint ami arra való, hogy kérjünk bizonyos dolgokat Istentől - mintha beállítanánk Hozzá a kívánságlistánkkal.

Pedig hálaadás és dicsőítés nélkül nem teljesülnek a kívánságaink. Ahhoz, hogy sikeres és gyümölcsöző életet éljünk, először hálát kellenne adnunk azokért, amiket birtokolunk.

Sokszor csak akkor vesszük észre, hogy mink van, vagyis volt, amikor már elveszítettük. Így van ez az egészségünkkel, a társunkkal, a munkánkkal és minden egyébbel. Folytonosan panaszkodunk, elégedetlenkedünk, ahelyett, hogy elfogadnánk magunkat és a szeretteinket, körülményeinket olyannak, amilyenek. Senki közülünk nem tökéletes, de mindenki a maga módján valamiben kivételes, egyedi, szeretetreméltó. Sajnos a természetünk olyan, hogy mindenkiről a legrosszabbat feltételezzük. És ha viszont nem ilyen a természetünk, a világ ostobának, gyengének néz minket.

Nagyon helyén való az a meglátás, miszerint ne a világot akarjuk megváltoztatni, mert azt lehetetlen. Változtassuk meg önmagunkat, és vele együtt változik a világunk is. 

A hálaadás valójában köszönetnyilvánítás. Az, aki hálátlan, vagyis nem értekeli azt, amit birtokol, kiesik Isten kegyelméből.  Nekem nagyon sokáig fogalmam sem volt arról, mit is jelent Isten kegyelmében lenni. 

Isten kegyelme annyit jelent, mint teljes szívből hinni abban, hogy Isten mindig minden körülmény között velünk van és megbízni abban, hogy kihoz minket minden nehéz helyzetből. 

Bevallom, hogy ez nagyon nehéz feladat. Harcolunk a végkimerülésig, és meg sem fordul a fejünkben, hogy ezt könnyebben, egyszerűbben is lehetne. Egy példa: Kiestünk a hajóból, és a víz nagyon mély, nem ér le a lábunk. Megpróbálunk minden erőnkkel visszaúszni, a csapkodásunk, erőfeszítésünk által hatalmas hullámokat verünk magunk körül. Közben ledobnak a hajóról egy mentőmellényt, de a hullámok, amiket magunk körül felvertünk, távol viszi tőlünk a mellényt. Ráeszmélünk, hogy az erőnk végén vagyunk és semmi esélyünk a magunk erejéből megmenekülni. Belenyugszunk, elfogadjunk, hogy igen, valószínűleg itt a vége, és amikor lecsendesedünk, lecsendesednek körülöttünk a hullámok is, és akkor odaúszik hozzánk a mentőmellény és megmenekülünk. 

Így jártam akkor is, amikor munkát kerestem. Nap mint nap több helyen jelentkeztem, és mindenhol elutasítottak. Belefáradtam az állandó és megalázó visszautasításokba. Már minden tőlem telhetőt megtettem. Aztán mikor már teljesen idegileg kikészítettem magamat és a környezetemet is az aggódásommal, feladtam a harcot. Elengedtem a küszködést. Ez egy nagyon nehéz pillanat. De amikor ez bekövetkezik, mély békesség lép a helyébe, vagyis akkor érünk el arra a pontra, hogy megengedjük Istennek, hogy tegye a dolgát. És Ő teszi is a dolgát. 

Ha van munkánk, mégha nem is olyan, amellyért rajongung, adjunk érte hálát, mert amint az ellenkezőjét tesszük, megindulunk lefelé egy csúszós lejtőn, és hadd figyelmeztesselek, hogy jobb el sem indulni azon az úton, mert nagyon nehéz utána visszakapaszkodni.

A hálaadás ellentéte a panaszkodás. Bármit mondunk, az vagy pozitív, vagy negatív töltést hordoz, ezért nagyon ügyeljünk arra, hogy a hálaadásunk szívből jövő legyen és ne a panaszkodásnál, elégedetlenségnél kössünk ki. 

A biblia szerint a Filippi 4:6 -ban ezt olvashatjuk:

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

Hogy mit is jelent ez valójában? Ha valamit kérni szeretnél, úgy kérd, hogy már előre hálát adsz érte, hogy már megvan neked. Ez valójában azt jelenti, hogy te a körülmények ellenére elhiszed, hogy megvan neked, amit kértél. A hit a nem létező dolgokról való meggyőződés. Ha te elhiszed, hogy képes vagy elérni a célodat, annak ellenére, hogy a körülményeid éppen nem arról tanúskodnak, akkor tényleg el fogod érni, amit kitűztél magadnak.

Soha, de soha ne kérj semmit Istentől hálaadás nélkül.